Sítábor 2017 – Praebichl - Ausztria
Kedves Olvasó! Ez nem kifejezetten egy cikk, csak egy beszámoló az ausztriai sítáborról. Nem akarok vele senkit megsérteni, én csupán leírom az élményeket, amiket én és a többi társam átéltünk. Remélem te is kedvet kapsz majd, hogy kiruccanj az iskolával, akár családoddal.
Mivel nekem, ez volt az első téli táborom a sulival, még nem szoktam hozzá a hajnali négy órás keléshez. Mivel a busz fél hatkor indult. Bizony, anya 03:45-kor kirángatott az ágyból, és nemsokára már indultunk az iskolához, egy méretes bőrönddel és egy kisebb, de nem sokkal könnyebb hátizsákkal, melyet a buszra kellett magunkkal vinnünk. Mikor odaértünk, segítettünk Attila bácsinak, és Andi néninek bepakolni a léceket, bakancsokat, és egyéb sí-kellékeket. Majd fél órás késlekedéssel, elindultunk a vaksötétben.
Az út kényelmes volt és gyönyörű. Megálltunk a határ előtt egy étteremnél, de nem enni, csak elintézni a folyóügyeinket, és ropogtatnivalót vásárolni. Majd újra felkászálódtunk a buszra, és elindultunk a határ felé. Legtöbb időnket kockulással, olvasással, zenehallgatással, és újabb kockulással töltöttük. A határnál nem állítottak meg minket, szóval felesleges volt a hátizsákba pakolni a papírjaim. Pár óra múlva, újabb megálló következett, egy apró büfé és szuvenír boltnál. Mikor kiszálltunk bokáig érő hóban landoltunk, és az orrunkra hópelyhek hulltak. Így sokan, köztük én is, kint maradtunk, és a hóban futkároztunk a pihéket próbáltuk bekapni. A büfé drága volt, így hamar tovaindultunk.
Mikor megérkeztünk már délután kettő volt, így nem is tétováztunk, berohantunk a szobánkba, ledobtuk a cuccaink, és egy perc múlva már teljes harci-díszben álltunk a pálya elején. Három csapatba osztottak be minket: kezdő, félhaladó, és haladó. Mindenkinek bele kellett jönnie, és ezért első nap mindenki a csákányoson síelt. Volt két óránk, de csak háromszor tudtunk lecsúszni, pedig ez viszonylag rövid pálya volt. Nemsoká bementünk és megkaptuk a vacsoránkat. Végül lezuhanyoztunk, és tízkor elaludtunk.
A legtöbb nap, kemény síeléssel, finom fogásokkal, és rengeteg nevetéssel volt tele. Ha akárkit megkérdeznétek, hogy mi volt a legrosszabb dolog a táborban, akkor a válasz vagy az lenne, hogy meg kellett írni a házit, vagy az, hogy játszani kellett. Igen. Minden este csapatépítő játékok voltak, amiket igen kevesen szerettek. A szobatársaim minden nap tervet kovácsoltak, hogy hogyan ússzák meg a játékokat. Megmondtam nekik, hogy Attila bácsitól nincs menekvés, és valóban mindig ott voltak. Én élveztem a játékokat, de mások majdnem megpusztultak. Miközben ők a megmenekülésükön dolgoztak, és egyre jobb és sötétebb terveket szőttek, addig a síelésben is egyre ügyesebbek lettünk. További sikereink közé tartoznak, hogy rengetegen tanultak meg síelni, és akik eddig is tudtak, ügyesebbek lettek. Voltak, akiknek sikerült kiesni a csákányos felvonóból, és voltak, akik életükben először ettek gőzgombócot. Tanultunk az illemről és megtanultuk azt is, hogy a hegyi út előtt érdemes bevenni az émelygés elleni gyógyszert.
Boldogan teltek a napok, de mint minden jónak, ennek is vége lett, így összepakoltunk és felszálltunk a buszra mely megindult velünk hazafele. Szerintem megérte eljönni ebbe a táborba, nemcsak mert síelni öröm, és nemcsak azért mert addig is nem kell suliba mennünk. A legnagyobb élmény az volt, hogy a barátainkkal lehettünk, és rengeteget szórakoztunk.
2017. 01. 08-13. Praebichl, Ausztria
Kolos Nóra 6.b
További képek
Kisfimes beszámoló
