„Az ünnep azé, aki várja…”
 

Ez a mondat kísérte végig a Karinthyban az idei adventet. Napról-napra, reggelről-reggelre volt mit várni diáknak és pedagógusnak is.

A szülőkkel közös november végi iskoladíszítés, a mikulásgyári gyűjtés indította el a ránk váró - most már elmondható – szeretettel teli időszakot. Ahogy ünnepi díszbe öltöztettük a közösségi tereket, ahogy gyűltek a figyelmességekkel teli csomagok, úgy kúszott be az életünkbe minden napra egy-egy kedves pillanat.

Mindent a várakozás hatott át…

Vártuk a már hagyományként említhető hétfő délelőtti közös gyertyagyújtásokat, az ott felhangzó időnként szavunk eláll tőle dallamokat, az együttidő elcsendesítő élményeit. A hangszórókból érkező napindító zenét és a karácsonyt megidéző versek, felelevenített népszokások üzeneteit, a kinyíló adventi ablakok meglepetéseit a karácsonyfa alá kerülő ajándéktasakokban. Számoltuk a perceket a Mikulás megérkezéséig, s hogy az iskolánk is hozzátehessen a Mikulásgyár karitatív szelleméhez. A játékra hívó feladványokat, szórakoztató rejtvényeket, színezőket. És persze a mindig szívet melengető karácsonyi műsort, s az osztálytermekben elbújó közösségi élményeket.

Vártuk, de nem siettettük az idő múlását...

Sokan tettünk hozzá ezekhez az érzésekhez, 664 diák és az őket terelgető felnőttek, iskolánk dolgozói és a gyerekek szülei, így közösen.

Első gyertyagyújtás
Második gyertyagyújtás
Harmadik gyertyagyújtás
Karácsonyi műsor

Elmúlt, de fogunk emlékezni rá…

Horváth Anita